Hitvallás

A Református Egyház születését nem lehet egy ember nevéhez és konkrét időponthoz kötni.
A református keresztyén hit a lutheri reformáció idején a XVI. sz. elején Svájcból indult ki. Zürichben Zwingli, Strassburgban Bucer, Genfben Farel, Zürichben Bullinger készítgette a református reformáció útját.
Az új irány szellemi irányítója azonban kétségtelenül Kálvin János volt, de a Református Egyház nem nevezi magát "Kálvinista Egyháznak"! Magyarországi terjesztői voltak: Szegedi Kis István, Méliusz Juhász Péter, Kálmáncsehi Sánta Márton stb.

A templomainkat a puritán egyszerűség, tisztaság jellemzi, a szobroktól és képektől mentes, általában fehérre meszelt falak dominálnak. Nincs oltár, gyertyák, térdepelés, keresztvetés! A templomainkban csak a legszükségesebbek találhatók: a padok, szószék, úrasztala.

A liturgiában a prédikáció, Isten élő Igéje a meghatározó és nem a külsőség.

A református hívők életét az egyszerűség, a szorgosság, a törekvés, a munka becsülete, a józan életvitel, kegyességüket a Bibliaolvasás, az imádkozás és a hálaadás jellemzi.

Sákrámentumaink

A sákrámentum (más felekezeteknél a szentség) Isten cselekménye, Isten munkája, az ő ajándéka. Református egyházunk a Szentírás alapján két sákrámentumot (szentséget) hisz, vall és gyakorol:
- a szent Keresztség
- az Úri szent vacsora

Keresztség: Az Isten szövetségébe való befogadtatásnak az eseménye, annak pecsétje, látható felvétel a látható egyházba. Hisszük: "Az Ő vére és Lelke az én lelkem tisztátalanságát, azaz minden bűnömet olyan bizonyosan elmossa, amilyen bizonyosan megmosattam külsőképpen a vízzel, amely a test tisztátalanságát szokta elmosni." (Heidelbergi Káté 69. kérdés-felelet)

Úrvacsora: Az úrvacsora mindenekelőtt Jézus Krisztus áldozatának tényét jelzi. A tények nyelvén mondja el az evangéliumot. Hisszük: "Az Ő teste a keresztfán énérettem olyan bizonyosan megáldoztatott és megtöretett, vére pedig kiontatott, amilyen bizonyosan szememmel látom, hogy az Úrnak szolgája a kenyeret számomra megtöri és a poharat nekem nyújtja." (Heidelbergi Káté 75. kérdés-felelet) Hisszük, hogy az úrvacsorában a hívő a Szentlélek által Krisztussal egyesül, aki lelkiképpen van jelen, így Krisztus megváltó halálának és feltámadásának minden áldásában részesedik.
Hitvallásink

Hitvallások azért születnek, mert van élő hit. A keresztyénség első bibliai hitvallása akkor született, amikor Jézus a cézáreai Filippinél megkérdezte tanítványait: "Kinek mondanak engem az emberek? és Ti pedig kinek mondotok engem?" A válasz: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia."

Az Apostoli Hitvallás mellett másik két alapvetően fontos hitvallásos iratunk: a Heidelbergi Káté és a II. Helvét Hitvallás.

Reformátor őseikkel együtt, mi is valljuk:
1. Sola Scriptura - Egyedül a Szentírás
- Az egyházi hatalomnak a Szentírás helyes és pontos értelmezéséből fakadó hatalmon kívül nincs más forrása. Csak a Szentírásban foglalt kijelentéseket fogadjuk el tekintélyként, életünk zsinór-mértékeként. Ezzel elhatároljuk magunkat minden olyan felfogástól, amely a hagyományokat, az egyházi tanítást vagy bármi mást a Szentírás mellé helyez.

2. Sola Fide - Egyedül a hit
- Az embert egyedül a Krisztusba vetett hite tartja meg. A hitvallásunk azt tanítja, hogy nem elég a jócselekedet, hanem csak Krisztus érdeméért és az ebben való hit által üdvözülhetünk.

3. Sola Gratia - Egyedül a kegyelem
- Az ember üdvössége tisztán és kizárólagosan az Isten meg nem érdemelt kegyelméből van. A reformátusok hiszik, hogy az üdvösség nem emberi teljesítménytől, hanem Isten kegyelmétől függ. Valljuk, hogy Isten minket egyedül Krisztus kereszthaláláért mentett fel a halálos ítélet alól ,ezt semmivel sem tudjuk kiérdemelni, mert ezt kegyelemből kapjuk ajándékként.

4. Solus Christus - Egyedül Krisztus
- Egyedül Jézus az ember és Isten közötti közbenjáró. A reformált hit vallja, hogy a szentek tisztelete nem a Biblia szerint való, és egyedüli közbenjáró csak Krisztus lehet.

5. Soli Deo Gloria - Csak Isten dicsőségére
- Az ember üdvözítéséből eredő dicsőség csak Istennek szól. Ez a jelmondat, amely leginkább a református reformáció sajátja, azt hangsúlyozza, hogy az emberi élet célja a földön egyedül Isten dicsőségének szolgálata.

A refomátusok hiszik, vallják és gyakorloják

Predestináció /Az eleve elrendelés/
A református ember hiszi a Biblia alapján a kiválasztást, miszerint Isten öröktől fogva gondoskodott arról, hogy a tőle elszakadt ember hozzá visszatérhessen és ez Jézus által lehetővé vált, mert Ő eleve így rendelkezett! Aki hitben él, az biztos lehet üdvössége felől!
"Előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint." / Efezus 1: 5/

Az anyaszentegyház
Valljuk, hogy az anyaszentegyháznak egyedül Krisztus a feje és egyetlen pásztora, ezért nem szorul földi helytartóra (pápa), mert Isten az Ő Szentlelke által jelen van minden napon a világ végezetéig.

Egyetemes papság elve
A Szentírás alapján valljuk, hogy minden hivő ember pap. Joga és kötelessége a Szentírás tanulmányozása és az evangélium hirdetése. "Ti azonban választott nemzetség, királyi papság szent nemzet vagytok..." I.Péter 2: 9/

A halál utáni életről
Aki hisz Isten fiában (Jézus Krisztusban), az azonnal az Istennel való közösségbe az üdvösségre jut. A Szentírás alapján nem hisszük a purgatóriumról, a tisztítótűzrol szóló tanítást, mert a Biblia arról ír, hogy akit hitetlen állapotban ér a halál, az Isten nélkül marad mindörökre, tehát elkárhozik.

Zsinatpresbiteri elv
Az egyház vezetését a helyi gyülekezetektől a legmagasabb testületekig a választott testületek gyakorolják. A refomátus egyház az egyházközségi szinten a presbitériumok által, magasabb szinten pedig zsinatok által kormányozza magát és alkotja törvényeit. Az egyházi vezetésben a nem lelkész jellegű un. (laikusok) is kiemelkedő szerepet játszanak, a paritás elve szerint, amely alapján egy-egy lelkészi szavazatra, egy-egy világi szavazat esik.

A Szentírás alapján tiszteletben tartjuk a világi hatalmat és annak törvényeit, amennyiben az nem gyakorol zsarnoki uralmat!

A református hit nem jelent elzárkózást, sőt minden ember iránt őszinte szeretetet és mindazokkal való testvéri egységet jelent, akiknek a hite egyedül és igazán Isten kijelentésére épül!

Copyright © 2010 Ausztráliai Magyar Református Egyház NSW -