Magyar Családi Nap a Szt. Erzsébet otthonban tartott búcsú és vásár alkalmával
"Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az o szeretete teljessé lett bennünk."
1János 4: 12
Nagy hiba és meg nem engedhető gyengeség egy jeles alkalomról csak a személyes érzelmek tükrében szólni. Éppen ezért a 2010. november 14-én tartott Magyar Családi Nap (azaz a Szt. Erzsébet Otthonban, a Sydneyi Magyar Idősek otthonában megrendezett búcsú és vásár) eseményeiről a fent olvasható Igevers tükrében szeretnék szólni.
Bármennyire is az érzések és megérzések, látások és meglátások korában élünk, szeretni csak akkor tudunk, ha a szeretetünk nem magunkból, még csak nem is a másik embertársunkból - hanem a változatlan Istenből fakad. Akárcsak ebből az egyetlen bibliai versből is világosan kituűnik, hogy a szeretet mélységes titka: Istenben maradni. 2010. november 14-én egy új alkalom nyílt arra is, hogy megtapasztaljuk, hogy - az ember ott válik fontossá, ahol a szolgálatról van szó. A mi együttlétünknek is nyílván az adott értelmet, hogy nem csupán egy emberi ügyről van szó, hanem mindenekfelett a szerető Isten ügyéről van szó, melyet mi történetesen a magyar testvéreink között szolgálunk.
Jó volt látni azt a sok érdeklődőt, aki kíváncsi volt a Miklós Istvánról elnevezett múzeumban kiállított magyar népművészeti alkotásokra. Mindenki kedvére válogathatott a sok szép népművészeti dolgokból, melyeket igazán olcsón kináltak a kirakodó vásáron. A vásárba bocsátott sok régi magyar könyv sokunkban újra felelevenítette a magyar szépirodalom utáni szomjat. Ahogy a költő mondja: "mi szem-szájnak ingere", mind-mind a terítékre került. Így e napon sokan a magyar konyha ízes falatjait kóstolgatták, és az édes szájúak pedig a magyaros süteményeket ízlelték. A gyerekeket ez alkalommal is sokszínű program várta, melyek között ismét népszerű volt a kézműves foglalkozás.
E rendkívüli napon, sokunk számára mindezek mellett a nap fénypontja a közös istentisztelet volt. Mindannyian épülhettünk Isten hozzánk szóló szavából, és Reá bízhattuk újra közös ügyünket is. Bátorodásunkra énekeltük el a kuruc korból származó Rákóczi Ferenc bús énekét:
1. Győzhetetlen én kőszálom,
Védelmezőm és kővárom,
A keresztfán drága árom,
Oltalmamat tőled várom!
2. Sebeidnek nagy voltáért,
Engedj kedves áldozatért,
Drága szép piros véredért,
Kit kiöntél ez világért.
3. Reád bíztam ez ügyemet,
Én Jézusom én lelkemet,
Megepedett bú szívemet,
És szegény árva fejemet.
Mi, akik a régi szövétnek mellett kívánunk új világosságot gyújtani, megéreztük és megláttuk, hogy jóságos az Úr. Bizonyára azért is volt olyan meghitt és kellemes az a "nagy magyar találkozó", mert éreztük és láttuk, hogy a szeretet mindig és mindenkitől jólesett, s mert sokan voltunk, akik nemcsak szívtuk magunkba a szeretetet, hanem másokkal is közöltük a kapott szeretetet.
A "nagy magyar család" nevében, Péterffy Kund lelkipásztor |
